Rendszergizda

7 egyszerű dolog, amivel gyors marad a számítógéped!

2016. március 11. - BPplusz

Gyakorta előfordul, hogy a számítógéped már nem úgy működik ahogyan kellene. Mostani írásunkban összeszedtünk 7 olyan tippet, amiket ha betartasz, mindig egy gyors, jól működő PC-t használhatsz a mindennapok során: 

422493-best-cloud-storage-solutions.jpg

1. Bánj csínján a tárhellyel

Legyen szó akár Windows-ról, akár OS X-ről vagy épp egy Linux disztribúcióról, egyik rendszer sem szereti, ha folyamatosan tárhelyhiánnyal kell küzdenie. Nemcsak az új frissítések letöltése, de a rendszerfolyamatok működése okán is javasolt néhány gigabájtnyi szabad helyet fenntartani. Legyen szó akár az otthoni, akár a céges eszközödről, ne tarts minden felesleges dolgot magán a készüléken, inkább mentsd ki egy külső merevlemezre, vagy épp a felhőbe. Ez utóbbi abból a szempontból is kifejezetten hasznos, hogy bárhonnan elérheted, így akár az okostelefonodról is megnyithatod a szükséges dokumentumot úgy, hogy az nem foglal helyet magán a készüléken. A Rendszergizda blogon már korábban is foglalkoztunk a felhő előnyeivel, így ide kattintva elolvashatsz 5+1 indokot, hogy miért érdemes ott tárolnod az adataid. 

unappy-1910.jpg

2. Töröld le a felesleges alkalmazásokat

Ha nem egy szűz Windowst telepítesz fel a gépedre, hanem egy laptopot vagy egy új, neves gyártótól származó asztali PC-t vásárolsz, nagy eséllyel találkozol valamilyen előretelepített alkalmazással. Ezeket a köznyelvben bloatware-nek nevezzük, ami bár eredetileg rosszul megírt programokat jelentett, mára sokkal inkább a kéretlen alkalmazásokat értjük alatta. Sajnos szinte minden esetben úgy tervezik őket, hogy a háttérben futva próbálják meg rávenni a felhasználót a teljes értékű verzió megvásárlására. Ez amellett, hogy igencsak idegesítő, még a gépet is terheli, ezért ha egy mód van rá, töröld őket. 

laptop-security-540x334.jpeg

3. Ügyelj a biztonságra

Régen elmúlt már az az időszak, hogy egy számítógépes vírus látványosan tette tönkre a számítógépet. Manapság inkább a háttérben tevékenykednek a kártevők, amelyeket így maximum a számítógép látványos lassulása okán lehet észrevenni. Bár az ingyenes szoftverek gyakran nem nyújtanak megfelelő védelmet, ha mégsem óhajtasz fizetni a szoftverért, akkor válaszd például az Avast megoldását. Jobban jársz azonban egy összetett védelmi rendszerrel, amely nemcsak a vírusírtásra képes, de aktív tűzfallal rendelkezik, illetve akár az online bankkártyás vásárlások során is megfelelő biztonságot nyújt. Ilyen például a Kaspersky Internet Security, az Eset Smart Security és a Panda Internet Security is.

pc-tuneup.jpg

4. Tartsd rendben a rendszered

Amennyiben rendszeresen böngészel az interneten és gyakran használod a szoftvereid, illetve töltesz le újakat, biztosan teli van már felesleges fájlokkal a géped. Ez nemcsak a helyet foglalja, de gyakran alaposan be is lassítja a számítógépet. Erre jó megoldás lehet egy olyan ingyenes karbantartószoftver mint a CCleaner, amely nemcsak a felesleges fájloktól szabadít meg, de a Registryben lévő hibás bejegyzéseket is kitörli. Ha egy programot le szeretnél törölni, akkor pedig választ a Revo Uninstallert, ami a Windows beépített szoftverénél nagyobb alapossággal távolítja el az alkalmazás maradványait. 

free-update.jpg

5. Rakd fel a frissítéseket

Vírusirtó ide vagy oda, a leggyakrabban egy biztonsági hiba miatt tudnak bejutni a kártevők a rendszerbe. Ezért - még ha olykor idegesítő is - ne kapcsold ki a Windows Update automatikus frissítés lehetőségét, hiszen ennek a segítségével mindig települni tudnak a szükséges, hibajavításokat tartalmazó csomagok. 

download1.png

6. Nézd meg, hogy mit töltesz le

Igazán kecsegtető lehet, ha az interneten böngészve ráakadsz egy szoftver ingyenes(nek tűnő) verziójára, amivel úgy gondolod pénzt takaríthatsz meg. A nem hivatalos helyről származó programok, nem ritkán tört programok azonban biztonsági kockázatot jelentenek, hiszen ha a fejlesztő nem is helyezett el bennük kártékony kódot (amire egyébként igen nagy esély van), aligha lesznek a jövőben frissíthetőek. Ez pedig súlyos biztonsági rést jelent. 

email-marketing.jpg

7.  Használj biztonságos levelezőrendszert

Amellett, hogy a vírusirtó már alapesetben gondoskodik az e-mailek előszűréséről, kiemelten fontos, hogy megbízható levelezőprogramot használj, amely megfelelően csoportosítja a beérkező leveleket. Így elkerülhető, hogy egy olyan spam-re kattints, amiben vírusos vagy adathalász tartalom van. Ha kíváncsi vagy, melyek a legjobb levelezőprogramok, ide kattintva elolvashatod korábbi cikkünket, ha pedig ide kattintasz, akkor megtudhatod, miért érdemes megoldást választani. 

Köszönjük, hogy elolvastad!

Ízelítő korábbi írásainkból:

5 dolog, amire minden startupnak oda kell figyelnie 

Saját weboldalt akarsz? Ha ezeket betartod, biztosan népszerű lesz!

Ezért ne érd be az ingyenes levelezőrendszerrel!

Tetszett a cikk? Lájkolj minket Facebookon

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rendszergizda.blog.hu/api/trackback/id/tr518465456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása